|
|
|
Tweet |
|
|
|
A Magyar Kupa-címvédő hazaiaktól Alen Blazevic, Stanislav Kasparek és Pedro Rodríguez, a vendégektől Jamali Iman, René Toft Hansen, Dejan Manaszkov és Dragan Gajic hiányzott a keretből. A visszavonuló Nagy László és Momir Ilic, valamint a Szegedre igazoló Mikler Roland az utolsó bajnoki mérkőzését játszotta veszprémi színekben, a csongrádiaknál pedig Balogh Zsolt és Marin Sego búcsúzott. A mérkőzést a svéd Mirza Kurtagic, Mattias Wettervik bírópáros vezette, a zsűriasztalnál pedig horvát és lengyel versenybíró foglalt helyet. Munkájukat videó információs rendszer (VIR) segítette, erre korábban csak világversenyeken, az európai kupák végjátékában, illetve a dán bajnokságban volt példa. A kezdés előtt köszöntötték a Szeged öt évvel ezelőtt EHF Kupát nyert csapatát, majd nevelőegyesülete, a hazai klub ünnepélyesen elbúcsúztatta a Veszprém jobbátlövőjét, Nagy Lászlót. David Davis veszprémi vezetőedző már öt perc elteltével időt kért, mert csapata gyenge védekezéssel kezdett, így a gyorsabban és pontosabban kézilabdázó címvédő 4-1-re elhúzott. A vendégek három perc alatt egyenlített, ráadásul a hazaiak válogatott beállóját, Bánhidi Bencét a 12. percben a játékvezetők szándékos durva szabálytalanság miatt kizárták. A szegediek kettős emberhátrányban is betaláltak, majd rendezték a védekezésüket, ám a játékra - a párharc első meccse miatt - rányomta a bélyegét a tulajdonképpeni tét nélküliség, így a gólok számára nem panaszkodhattak a szurkolók: a szünetben 14-14 volt az állás. A második félidő elején David Davis ismét időt kért, mert a Szeged 4-0-s sorozatot produkált, a folytatásban viszont ismét kiegyenlített volt a játék. A Veszprém magabiztosan őrizte összetettbeli előnyét, a házigazdák viszont küzdöttek a meccs megnyeréséért, végül azonban csak előbbiek jártak sikerrel, és történetük 26. bajnoki címét ünnepelhették. A két csapat a mostani idényben ötödször találkozott egymással, a Veszprém három vereség és a mostani döntetlen mellett egyszer győzött. A Szeged a döntetlennel megőrizte remek hazai mérlegét: a szezont házigazdaként veretlenül zárta. ====================================== Eredmény, döntő, visszavágó: MOL-Pick Szeged - Telekom Veszprém 27-27 (14-14) Gólszerzők: Balogh Zs., Bodó, Canellas, Gaber 4-4, Källman, Bombac 3-3, Maqueda, Sigurmannsson 2-2, Zsitnyikov 1, illetve Strlek 6, Nilsson 5, Lékai 4, Nagy L., Tönnesen 3-3, Marguc 2, Ilic, Blagotinsek, Mahé, Nenadic 1-1 kiállítások: 10, illetve 12 perc gólok hétméteresből: 6/5, illetve 1/0 A párharcot a Veszprém nyerte 62-51-es összesítéssel. |
|
|
|