![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Folytatódik az önkormányzatok szisztematikus ellehetetlenítése, melyet még 2010-ben kezdett el a kormányzat. 2011-ben 6%-al, 2012-ben inflációval korrigálva 5,7 %-kal csökkentette a kormány a központi forrásokat, melyek komoly terheket róttak az önkormányzatra.
A 2013-as évben az előző évi források 61%-át kapták meg az önkrmányzatok (636 milliárd forint), a forráselvonás messze nem volt arányban az államosított feladatokkal, így jócskán kevesebb pénzből gazdálkodhattak a települések.Nem volt ez másképpen Szegeden sem, hiszen 1, 5 milliárd forinttal haladták meg a feladatokhoz kapcsolódó kiadásokat. Az idei évben látszólag emelkedik ugyan az önkormányzatoknak szánt pénz, de ebben benne vannak azok a források is, melyeket a tavalyi évben osztottak szét például tömegközlekedési támogatásra vagy egyedi döntéssel támogatott projektekre.
Olvasva az idei költségvetés előterjesztését, világosan látszik, hogy a kormány ott folytatja, ahol az előző évben abbahagyta. A rezsiharcnak köszönhetően a városi cégek mintegy 2 milliárd forintos bevételkiesést könyvelhetnek el. A bonyolult számítási rendszereknek "hála" Szeged városa nem kap állami támogatást zöld felületek gondozására, közvilágítás-, köztemető-, valamint a közutak fenntartására sem. A gyermekétkeztetésre adható forrás felét kaphatja meg a város. Ha ez lenne a kormány családbarát politikája, akkor köszönjük, de ebből nem kérünk. Fontos önkormányzati feladatokra csak pályázat útján, miniszteri döntéssel kaphat plusz forrásokat a város, melyek Szeged esetében igen jelentős feladatok: gyermekek nyári étkeztetése, kompok, révek fenntartása, kulturális és közművelődési feladatok, helyi tömegközlekedés támogatása. Ne legyen kétségünk, hogy a szocialista vezetésű város aligha fog ilyen pályázaton többletforráshoz jutni. Összességében megállapítható: az állam által biztosított források nem fedik le a feladatok tényleges költségeit, az önkormányzat 2 éve több bevételt veszít, mint amennyi kiadástól esik el az államosítás nyomán. Ez nem pótolható a rezsicsökkentés miatt kivéreztetett állapotba került közszolgáltató cégektől sem. Ott is 2 milliárd bevételkiesés keletkezik 2014-ben. Újabb beruházásokra, felújításokra, önként vállalt feladatokra nincs mód addig, amíg a napi működés finanszírozása nem megoldott. Az Önkormányzat és az önkormányzatiság jövője egyre súlyosabb helyzetbe került. |
|
|
|