. Ma Illés napja van.
Pénteken indul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada
2019-06-19 20:42:46
Pénteken indul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada

Pénteken indul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada

A kulturális szakember a fesztiválhelyszínt bemutató bejáráson elmondta, hogy a fesztivál teljes műszaki megújítása befejeződött, a rekonstrukciót követően már az Újszegedi Színpadon is fogadja a közönséget.

A fesztivál belépőinek 80 százaléka gazdára talált, kiemelkedő az érdeklődés az idei operabemutató, az Aida iránt - emelte ki az igazgató.

Herczeg Tamás hangsúlyozta, hogy a szabadtéri játékok programja a maga nemében egyedülálló, míg a hasonló nagy európai fesztiválok tematikus rendezvények, Szegeden minden színházi műfajban kínálnak előadásokat a közönségnek. Az alapítók szándékának megfelelően igazi népszínházat teremtenek, ahol az opera, az operett, a próza és a táncszínház mellett már családoknak szóló darabok is szerepelnek a műsoron.

A fesztivál azonban jóval több mint kulturális misszió, a városba érkező közönség a jegyvásárláson túl évente több mint félmilliárd forintot költ el különböző szolgáltatásokra, jelentősen hozzájárulva ezzel Szeged idegenforgalmának fejlődéséhez - mondta a szakember.

A szabadtéri játékok jövő évtől szeretne a kiemelt minősítésű színházművészeti szervezetek közé tartozni, ami költségvetési biztonságot adhat az évadok tervezése során - mondta az igazgató.

A Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa által színpadra állított táncjátékot június 28-tól a We Will Rock You című Queen-musical követi. Július 12-én, 13-án a Szerelmes Shakespeare című film színpadi változatát tűzik műsorra Szirtes Tamás rendezésében. Verdi Aidáját július 26-án és 27-én játsszák, az operát Kesselyák Gergely rendezi. Magyarországi bemutató lesz augusztus 9-én az ötszörös Tony-díjas Titanic musical premierje. Augusztus 14-én pedig a Szegedi Szimfonikus Zenekar Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Bartók Béla alkotásai mellett kortárs magyar zeneszerzők műveivel várja a közönséget.

    Az Újszegedi Szabadtéri Színpad Moliere Don Juanjával nyit július 19-én, majd Brecht Koldusoperáját augusztus 2-án mutatják be. Augusztus 16-tól az Erkel Színházban 15 éve nagy sikerrel játszott családi mesebalettet, a Hófehérke és a hét törpét láthatják a nézők.

További híreink
Drágulnak az üzemanyagok szerdán
A Mol emeli 7 forinttal a benzin, és 5 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI hétfőn piaci forrásból. A benzin literenkénti átlagára így 397 ...
2019-07-15 19:33:13, Hírek, Fókuszban Bővebben
Közös kutatási konzorciumot hoznak létre a szegedi és a prágai szuperlézerközpontok
Közös nemzetközi, úgynevezett Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorciumot (ERIC) hoz létre a prágai és a szegedi szuperlézerközpont, hogy a tudományos kutatásokban jobba...
2019-07-15 19:26:07, Hírek, Fókuszban Bővebben
Atlétikai centrumot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Hattyas sori sportközpontjában 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból alakítanak ki modern, nemzetközi szabványoknak megfelelő atlé...
2019-07-10 13:19:14, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A madarak és a víz kapcsolatát bemutató országos fotópályázatot hirdetett a Tatai Vadlúd Sokadalom szervezőive...
Bővebben >>