1956. november 4-e súlyos tragédiával köszöntött ránk. Hajnali 4 órakor megkezdődött a második szovjet intervenció. Háború hadüzenet nélkül. Így lett november 4-e az 1956-os forradalom és szabadságharc véres leverésének a napja, az idegen hatalom ellen küzdő nemzet gyásznapja.
Október 28-tól - amikor Nagy Imre elismerte a felkelés jogosságát, és győzött a forradalom és szabadságharc - november 3-ig békés, reményteli újrakezdésre készülődött az egész ország, a szovjeteket kiszolgáló törpe kisebbség kivételével. November 4-e vasárnapra esett, és 5-én, hétfőn, már dolgozni mentek volna az emberek.
A szovjet csapatok már hajnalban bevonultak a fővárosba is egyszerre három irányból, előbb a pesti oldalt a Duna teljes vonalában ellenőrzésük alá vonva, majd Budára is átkelve. A harcot a Budaörsi úti laktanya megtámadásával kezdték, majd a város számos más megjelölt célpontja ellen is támadásba lendültek. Hamarosan valódi háborús helyzet alakult ki, és a kora reggeli órákban már a város szinte minden kerületében a szovjet ágyúk és harckocsilövések robaja hallatszott. Reggel 8 körül a Parlamentet védő magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert. A kormánytagok közül ekkor már csak Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben
1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre és leverték az október 23-án kirobbant forradalmat és szabadságharcot. Az országban néhány helyen elszórtan még egy hétig tartott a fegyveres ellenállás. A szovjet támadás hírére Nagy Imre családjával és a hozzá közel álló politikai körrel november 4-én menedékjogot kért és kapott a jugoszláv nagykövetségen, ahonnan november 22-én a szovjet titkosszolgálat segítségével tőrbe csalták, és a romániai Snagovba hurcolták.