Balogh Zsolt a tatabányai klub honlapjának nyilatkozva mesélte el átigazolásának történetét: „A Tatabánya tavaly nyáron került képbe. Matics mester, hívott fel telefonon, hogy igazoljak az ő csapatába. Ekkor azonban még egyéves szerződés kötött a Tisza-parti gárdához. Decemberre viszont kiderült, jelenlegi klubom nem ajánl újabb megállapodást. A posztomra újabb játékost igazoltak, így legfeljebb a harmadik jobbátlövő lehetnék, holott én mindenképpen játszani szeretnék, és minél több időt tölteni a pályán. Erre új csapatomban több alkalmam nyílik”
Néhány hete jelentette be a MOL-Pick Szeged, hogy leigazolta Luka Stepancicot és Jorge Mqueda is marad a Tisza-parton. Így Balogh a harmadik játékos lett volna a jobbátlövő poszton.
„Gyorsan döntöttem, Nem vártam más ajánlatokra, ez volt az első számú opció. Örömmel igazoltam ide. Szimpatikusak és vonzóak voltak azok az elképzelések, célok, amelyeket a klub vezetése felvázolt előttem. Ebben szerepelt, hogy néhány éven belül bejusson a gárda az EHF-kupa négyes fináléjába, illetve, hogy a bajnokság élvonalában tovább stabilizálják a Tatabánya pozícióját. Ezekkel a tervekkel könnyű volt azonosulni” – mondta Balogh Zsolt.