Az elmúlt évszázadokban sokat látott a szegedi Széchenyi tér: tengerré változtatta az 1879-es nagyárvíz, koptatta köveit a francia szpáhi hadsereg az első világháború éveiben, taposták tankok az ’56-os forradalom idején, tartottak itt május 1-jei vonulást és politikai gyűléseket, de járt erre Kádár János is. A tér sokat megélt már, de mind a mai napig a szegediek kedvelt tere a Városházával, a szobrokkal, a virágzó tulipánfákkal.

A Fekete ház fotókiállítása bő 150 évet ölel fel a legendás tér történelméből. A rendkívüli események mellett az átlagos hétköznapokat is bemutatják: a századfordulón korzózó kalapos hölgyeket és urakat, a Széchenyi tér piacán árusító kofákat, a május 1-jei felvonuláskor léggömböt vásároló elvtársnőt vagy a Városháza előtt sorakozó szocialista autócsodákat.

A Széchenyi tér a szegediség egyik központja, ami a XIX. század első felében erőteljesen lepusztult állapotban volt. Móra Ferenc egyik anekdotája szerint mikor Széchenyi István – a tér későbbi névadója – 1833-ban meglátogatta a várost, elkeseredett a főpiac látványán. Azt javasolta a polgármesternek, inkább termesszenek itt krumplit, ha nem képesek megújítani a monumentális méretű közterületet.

Az 1848-as forradalom idején a Szabadság tér nevet kapta a terület, majd 1860-ban, Széchenyi István halála után nem sokkal döntött úgy a városvezetés, hogy a legnagyobb magyarról nevezzék el azt. A Széchenyi tér mai arculatát az 1880-as években nyerte el.