. Ma Jenő napja van.
Szegeden több ezren tüntettek az Orbán-kormány ellen
2019-01-04 19:22:43
Szegeden több ezren tüntettek az Orbán-kormány ellen

Szegeden több ezren tüntettek az Orbán-kormány ellen

Szinte teljesen megtelt a Dugonics tér csütörtökön 5 órára, a tüntetés kezdetére. Ez volt a rendezvény első helyszíne. Először Mihalik Edvin, a Momentum képviselője lépett a mikrofonhoz. „Mi, a pártok képviselői azért állunk egy színpadon, mert megértettük, amit üzentek nekünk: eljött a tettek ideje. Ellenzékinek lenni azt jelenti, együtt küzdünk az igazságtalan és kizsákmányoló hatalom ellen! Elegünk van a hazugság a gyűlöletkeltés rendszeréből!”

A Civil Háló képviseletében Tarnay Kristóf szólalt fel, aki először odaszurt a kormánypárti sajtónak: „Szép ez a tömeg, az origo szemével is lenne húsz ember!” Véleménye szerint a mai magyar propaganda pontosan úgy működik, mint az orosz dezinformációs intézmények. „Azonban Habony Árpád és kampánystábja egyvalamivel nem számolt: ti nem vagytok annyira hülyék, mint azt ők hiszik” - mondta

Szabó Sándor, az MSZP szegedi országgyűlési képviselője szerint Szeged szinte az utolsó bástya az országban, ahol még tudják az emberek mi a demokrácia.

„Nem tűrjük, hogy elvegyék a szabadságunkat, hogy megalázzák a munkavállalókat! Legyen 2019 az ellenállás, a lázadás éve. Együtt közös erővel képesek vagyunk megállítani ezt a kormányt. De legyen ez a tettek éve is! Két választás van előttünk: mutassuk meg, képesek vagyunk összefogni az EP- és az önkormányzati választásokon is. De csak együtt, és csak közösen” – mondta a képviselő.

A következő felszólaló, Naszály Gábor az Egységes Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke volt, aki szerint mindenképpen felül kell vizsgálni a rabszolgatörvényt. A dolgozók kizsákmányolása nem most kezdődött, tette hozzá „Folyamatosan emelte a Fidesz a túlórát, előbb 200 óra, majd 300 óra volt, most meg 400 óra. Most amit szabadságon töltünk, duplán kell ledolgozni.”

 „Megjelent a neten egy kutatás, hogy a szakszervezetek politikai szerepet vállalnak. Ez félreértés, fideszes csúsztatás. Azért vagyunk itt, hogy a dolgozóink érdekeit védjük. Amikor azt mondják, szakszervezetek, akkor mindenkiről beszélünk. Mindenkit sújt a rabszolgatörvény.” – mondta a szakszervezeti vezető.

Az LMP-s Fehér Attila szerint Orbán Viktor és Kövér László félnek az emberektől és azért alkotnak meg úgy törvényeket, hogy minden őket szolgálja. „Elegem van abból, hogy ma Mészáros Lőrinc a leggazdagabb ember az országban. Elegem van abból, hogy a mostani Fidesz-kormány semmibe veszi azokat, amelyekért elődeink 1989-ben és 1956-ban küzdöttek. Elegem van az állampolgárok megalázásából, kisemmizéséből.” – mondta Fehér.

Radics Gábor, a Szegedi Gumigyár Szakszervezetének titkára kiemelte, a Fidesz-kormány, már a sztrájktörvényt is tönkretett, és ezzel a rabszolgatörvénnyel teljesen lehetetlen helyzetbe hozza a munkavállalókat. „ Azért nem tudunk itt lenni sokkal többen, mert nagyon sokan most is túlóráznak!” Véleménye szerint a túlóra családokat, emberi kapcsolatokat ver szét, 40 év felett koncentrációs zavarokat okozhat.

A beszédeket követően a tömeg a Kárász utca – Anna kút – Kossuth Lajos sugárút útvonalon átvonult a Rákóczi térre, a megyei kormányhivatal elé, ahol újabb beszédek következtek.

Amíg a szónoklatokra várnak a tüntetők, jó régi Orbán videókat nézhetnek, amelyekben a kormányfő teljesen másként beszél a korrupcióról, a panellakásokról és az egészségügyről. Nagyon másként!!!

Kovács Tamás, a Párbeszéd képviselője szerint magunknak köszönhetjük: „Gratuláció nektek, nélkületek nem sikerülhetett volna ez a példátlan európai siker, hiszen fölhizlaltuk Tiborcz Istvánt, Mengyi Rolandot vagy Garancsi Istvánt. Szegeden is vannak nagypályások, például Kiss-Rigó László megyéspüspök, aki most stadiont épít a pártállam dicsőségére.”

Binszki József, a DK szegedi önkormányzati képviselője szerint a Fidesz 13. havi nyugdíj helyett 13., 14. havi túlórát adott. „Durván ötven éve lett szabad a szombat Magyarországon. Ezt most a Fidesz elvette tőlünk, hiszen a 400 óra azt jelenti, az év ötven szombatján dolgozni kell!” – tette hozzá.

Kiss Ernő, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének megyei elnöke az Orbán-kormány közművelődés területén végzet „áldásos tevékenységét” sorolja fel. Hogy eltűnt a cafetéria, hogy nem tárgyal velük semmilyen kérdésben a kormány, hogy megszűntek a területen a kitüntetések. „A túlóráink eddig is évszámra vesztek el, most már a remény is elveszett arra, hogy kifizessék. Ne feledjük, a közalkalmazotti bértábla nagy része a minimálbér alatt van. A dolgozóknak kiegészítéseket kell adni.”

Tóth Péter, a Jobbik szegedi önkormányzati képviselője felszólalásában kifejtette: „Nem ilyen Magyarországot álmodtunk. Nem ilyen Európát álmodtak az Unió vezetői. Nem ez a kereszténydemokrácia. Nem véletlen, hogy az európai kereszténydemokraták ki akarják zárni a Fideszt. Egy parancsolatot a tízből biztos betartunk velük szemben: »Ne lopj!«”

Tóth Péter még Semjén Zsoltnak is odaszúrt, ahogy fogalmazott, amennyiben ott lett volna a kereszténydemokrata politikus a tüntetőkkel a Dugonics téren „lehet, hogy a világító csodaszarvast is lelőtte volna”

Tóth Sándor, a Köz-Hasznáért Mozgalom képviselője szerint az Orbán-kormány saját szájíze és igénye szerint alakítja a törvényeket és mindent megtesz azért, hogy megossza a társadalmat, hogy uralkodni tudjon. „A rendet úgy tudjuk megteremteni, ha mi magunk dolgozunk érte. Nem érdekel, ki milyen jelvényt hord, ki milyen zászlót lenget, ha demokrata. Lehet és kell ellenállni. Nem kell megijedni, mert nem vagy egyedül! Vesszen a kormány, vesszen a NER! Éljen Magyarország!” – mondta Tóth Sándor, aki így folytatta: „Én egy nagyon dühös nyugdíjas vagyok! Rendes oktatást szeretnék az unokáimnak, itthon. Beteg vagyok, normális, működő egészségügyet szeretnék, a kórházba nem meghalni szeretnék bemenni, hanem meggyógyulni.”

A felszólalók sorát Farkas Andrea, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének megyei titkára zárta, aki már a szombati budapesti tüntetésre is hívta a jelenlévőket: „Ne hagyd, hogy rólad döntsenek nélküled, szólj bele a döntésekbe, szerveződj, élj a jogaiddal. Legyünk sokan szombaton Budapesten!”

„A rabszolgatörvény biorobottá alakítja, és kizsigereli a magyar munkavállalókat. Négy és fél millió munkavállaló sorsát változtatták meg úgy, hogy nem kérdezték meg őket! „Mindenkire számítunk, aki nem ért egyet a jelenlegi munkajogi szabályozásokkal!”

„Itt van végre nagyon az ideje, hogy a magyar munkavállalókat törvény időben, törvényes körülmények között fizessék meg úgy, hogy tisztességesen megéljenek. Ne kelljen túlórázni azért, hogy taníttassuk a gyereket, hogy meg tudjunk gyógyulni!” – zárta beszédét Farkas Andrea.

Ezt követően, a tüntetés végén a résztvevők közösen énekelték el a Himnuszt.

Utoljára frissítve: 2019-01-04 19:23:33

További híreink
Plusz 20 milliárdot kap kormánypropagandára a köztévé
Csütörtöki ülésén döntött a Költségvetési Bizottság a 2021-es költségvetéshez benyújtott utolsó körös javaslatokról, köztük arról is, hogy a megszokott 77 milliárd forint...
2020-06-26 20:27:41, Hírek, Fókuszban Bővebben
Brutálisan zuhant Orbán vagyona
Több mint tíz év után változott a miniszterelnök, Orbán Viktor fizetése - írta a Blikk a kormany.hu-ra feltöltött dokumentum alapján. E szerint a kormányfő a korábbi, bru...
2020-06-06 19:55:20, Hírek, Fókuszban Bővebben
Elég volt – távozik a kormány célkeresztjéből az idősotthon igazgatója
A hónap végétől nyugdíjazását kérte a Pesti úti Idősek Otthonának igazgatója, Skultéti József - írta meg a hvg.hu.
2020-05-22 15:50:58, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Megszavazta az Országgyűlés azt a törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében csak büntetlen előéletű em...
Bővebben >>