. Ma Klára napja van.
Öt szegedi kábítószer-kereskedő letartóztatását rendelte el a bíróság
2019-06-03 19:08:38
Öt szegedi kábítószer-kereskedő letartóztatását rendelte el a bíróság

Öt szegedi kábítószer-kereskedő letartóztatását rendelte el a bíróság

Juhászné Prágai Erika közölte, az ügyészi álláspont szerint a férfiak megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy tavaly és idén Szegeden bűnszervezetben terjesztettek kokaint, amfetamint és marihuánát.

A gyanú szerint a csoportot egy negyvenkilenc éves, szegedi férfi 2018 júliusa előtt szervezte meg, majd irányította. A kábítószert a szervezet másik két tagja szerezte be, majd mind az öt férfi részt vett az értékesítésben. A vevőkört a csoport folyamatosan bővítette, napi rendszerességgel árultak kokaint, amfetamint és marihuánát. A vevők részére a kábítószert raktározták, pontosan kimérték, csomagolták, majd átadták. A kábítószer-kereskedelemből szerzett bevételt ingatlanokba, gépjárművekbe, használati cikkekbe fektették.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett - 5-25 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - bűncselekménnyel gyanúsított terheltek esetében fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, és feltételezhető, hogy az eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekednének.

A végzés egy gyanúsított esetében véglegessé vált, négyen fellebbezést jelentettek be.

További híreink
Megtámadta az ismerősét a fiatal férfi néhány forintért
Pénzt követelt, majd ütni kezdte ismerősét az utcán, egy férfi Szegeden. Rablás, garázdaság és lopás miatt is eljárás indult ellene.
2019-04-14 14:42:20, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Ittas és drogos volt a sofőr, aki halálra gázolt egy nőt Szegeden
A gyanú szerint ittasan, kábítószer hatása alatt gázolt el egy gyalogost szombat éjszaka Szeged-Szőregen egy tiszaszigeti férfi, aki a baleset után elhajtott a helyszínrő...
2019-03-31 16:54:15, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Két tolvaj nőt keresnek a rendőrök
Az állampolgárok segítségét kéri a rendőrség két nő azonosításában, akik készpénzt loptak egy szegedi ingatlanból.
2019-03-29 19:47:36, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyarországon stagnál a fertőzések száma, így nem változtatnak a hatályban lévő szabályokon, mondta Gulyás Ge...
Bővebben >>