. Ma Emma napja van.
Októberben, a megyében is újra vakcinázzák veszettség ellen a rókákat
2019-09-19 11:53:20
Októberben, a megyében is újra vakcinázzák veszettség ellen a rókákat

Októberben, a megyében is újra vakcinázzák veszettség ellen a rókákat

Az ország déli és keleti megyéiben október 5-én kezdik meg a vakcinázást. Az immunizálás során vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről dobják le, ez a lakott, sűrűn beépített területeket nem érinti.

A kezelt területek térképes, valamint megyei bontású tájékoztató jellegű listája a Nébih honlapján érhető el.

Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó pontos időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzatok tájékoztatják a lakosságot, a külterületen pedig plakátok figyelmeztetik a kirándulókat.

A hivatal közölte, hogy a veszettség fő hordozói a vörös rókák, amelyek magyarországi állománya mintegy 75 ezer egyedre becsülhető.

A Nébih laboratóriumi vizsgálatai alapján az elmúlt években a rókák mintegy háromnegyede ette meg a kihelyezett csalétkeket a vakcinázott területeken. A rókaimmunizációs program eredményeként az országban elvétve fordul elő a veszettség.

A veszettség veszélyt jelent a házi emlősállatokra is: a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskák esetében pedig ajánlott - emlékeztet a Nébih.

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>