. Ma Auguszta napja van.
Megvan az első csatlakozó Botka László felhívásához
2018-12-16 14:00:33
Megvan az első csatlakozó Botka László felhívásához

Megvan az első csatlakozó Botka László felhívásához

Botka László a héten jelentette meg, határozatot terjeszt be a helyi közgyűlés elé, amely megtiltja a rabszolgatörvény alkalmazását az önkormányzat cégeinél. A szegedi önkormányzat garantálja, hogy nem él a rabszolgatörvényben rögzített 400 túlóra lehetőségével.

Budapest XV. kerületének polgármestere, Németh Angéla és az őt támogató frakció a következő testületi ülésre olyan javaslatot terjeszt be, amely a kerületi önkormányzati intézmények, cégek esetében tiltja az új, a munkavállalókat kizsigerelő túlóratörvény alkalmazását — közölte vasárnap a XV. kerület.

Mint írják: a városrész első emberét támogató szövetség előterjesztésében felkéri a főváros többi önkormányzatát is, hogy álljon a kezdeményezés mögé, és bízik abban, hogy Budapest egységes döntést hoz majd. 

Hozzáteszik: a  XV. kerület legfontosabb célja az, hogy a családok a lehető legtöbb időt tölthessék együtt, azt pedig, hogy ezt biztonságban tehessék meg, garantálhatja az a fizetésemelési program, amelyet a napokban fogadott el meggyőző többséggel a képviselő-testület. A saját forrásból fedezett intézkedéscsomaggal egységesen és az előírtnál jobban nő majd az önkormányzati dolgozók fizetése a XV. kerületben, ahol megmaradnak a cafeteria-juttatások is, ezzel pedig több ezer család életkörülményei válhatnak jobbá jövőre – fogalmaznak.

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
250 ezer szavazót veszíthetett eddig a Fidesz a kegyelmi botrány miatt – derült ki a 21 Kutatóközpont friss, r...
Bővebben >>