. Ma Gál napja van.
Levendulanapok a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében
2019-06-27 07:56:20
Levendulanapok a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében

Levendulanapok a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében

Németh Anikó, az egyetemi füvészkert igazgatója közölte, az arborétum gyógynövény- és fűszerkertjében tízféle levendulát csodálhatnak meg a látogatók a fehér virágútól a rózsaszínig, a pannonhalmitól a tihanyi változatig. Kifejezetten arra törekszenek, hogy mindig új, a vendégek számára is jól megkülönböztethető fajokat szerezzenek be.

A füvészkert és az egyetem kulturális irodája által immár hatodik alkalommal megszervezett fesztivál résztvevői a növényárudákból haza is vihetnek levendulatöveket, valamint más egzotikus és évelő növényeket. Termesztők és kézművesek portékáiból is válogathatnak az érdeklődők: lesz többek között levendulás szappan, szörp, illatos párnák, ajándéktárgyak, természetes alapanyagú kozmetikumok és élelmiszerek.

A kétnapos rendezvény minden korosztály számára kínál vonzó programot. Az előadásokon szó lesz a levendula, a gyógy- és fűszernövények jótékony hatásairól, az érdeklődők megismerhetik a szappankészítés és a méhészkedés rejtelmeit.

A hétvégén fellépnek többek között a Szegedi Nemzeti Színház művészei, Petruska András, Benedekfi István és Zoltán, a Terebes zenekar, a JaMese zenekar, a Sun City Singers Jazz Quartet, Ónodi András Máté, Szondi Péter és Kovács András, a Szegedi Fagott Négyes, a Suhancok táncegyüttes és a Cuháré Táncműhely. A gyerekeket pedig a Grimm-busz színház és a Haramia együttes zenés meséi szórakoztatják. A füvészkert főépületében kapott helyet Fekete Zsolt festőművész kiállítása, melyet egy hónapon át láthatnak a vendégek.

Ezen a hétvégén a látogatók ingyenes elektromos buszjárattal juthatnak el a füvészkertbe a Belvárosi híd újszegedi hídfőjétől.

További híreink
Koncerttel zárul a Szeged300 programsorozat szombaton
Két magyar zenei legenda, Karácsony János és Solti János, az LGT tagjai is fellépnek a Szeged300 programsorozat záró koncertjén. Az egész estés különleges zenei műsorban ...
2019-10-11 04:11:38, Hírek, Fókuszban Bővebben
Megújulhat az újszegedi sportcsarnok
Pályázatot írt ki a Magyar Kézilabda Szövetség tornacsarnokok és tornatermek felújítására, melyre a szegedi önkormányzat is beadja a jelentkezését. A tervek szerint az új...
2019-10-11 04:05:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az év végén már mozizhatunk a belvárosiban
Februárban kezdte le a munkát a kivitelező a Belvárosi moziban. Jelenleg a felújítás 70 százaléka már kész és így év végére már újra nézőké lehet a mozi. Az épület 900 mi...
2019-10-09 09:22:09, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szőregen, a Rózsák terén rendezték péntek délután azt a családi napot, amelyen a gyerekek és szüleik egy kis m...
Bővebben >>