. Ma Luca napja van.
Koncerttel zárul a Szeged300 programsorozat szombaton
2019-10-11 04:11:38
Koncerttel zárul a Szeged300 programsorozat szombaton

Koncerttel zárul a Szeged300 programsorozat szombaton

Az LGT dalait és az LGT-sek másoknak írt számait is játszó Zenevonat szuperkoncert a Szeged 300 programsorozat záróakkordja. A koncerten többek között olyan dalokat hallhat a közönség, mint az Ő még csak most tizennégy, a Neked írom a dalt, a Nem adom fel és a Cirkusz. A Zenevonat két LGT-s frontembere kiegészül Heincz Gábor „Bigával” és Veres Mónika „Nikával”, akik áthangszerelt LGT-dalokat, valamint Révész Sándornak, Kovács Katinak és Katona Klárinak írt szerzeményeket adnak elő.

Az LGT Zenevonat csak ezen a nyáron 32-szer lépett föl szerte az országban, mindenhol hatalmas sikerrel. Karácsony János kifejezetten várja a Széchenyi téri koncertet, már csak azért is, mert Szegeden régen lépett föl szabadtéren.

„Szeged nagyon szerette az LGT-t annak idején, ezért mindig szívesen jártunk koncertezni, mi is imádtuk Szegedet. Azóta is örömmel jövök a városban, a közelmúltban több produkcióval is voltam itt: Kovács Katival, Presser Gáborral, a Csík Zenekarral, a Napos Oldallal, de ezek mind fedett helyen voltak” – tette hozzá Karácsony János.

Az LGT egy korszakos zenekar, a magyar rockzene történetének egyik legfontosabb együttese, amely a mai zenei generációra is hatással van – ezt már Heincz Gábor „Biga” mondta, aki hangsúlyozta: éppen ez az LGT Zenevonat produkció lényege, egyfajta életműkoncertként kell hallgatni majd őket.

„Egy kicsit átalakítottunk, saját ízlésünk szerint formáltunk egyes dalokat. Egy kicsit LGT-s, egy kicsit bigás és nikás ez a produkció. Azt gondolom, hogy hiánypótló és üdítő jellegű is ez a koncert, hiszen mostanában élőben alig hallhatók ezek a dalok” – mesélt a várható koncertről Heincz Gábor „Biga”.

A zenész számára az a leginkább megindító, hogy olyan legendákkal állhat színpadon, mint Karácsony János és Solti János, akikkel a huszonévesektől a hatvanévesekig, minden korosztály együtt énekel a koncerteken.

„Nem tudok mást mondani, mint hogy hatalmas megtiszteltetés. Rengeteg szabadtéri, tabános koncertvideót néztem végig, rengeteget hallgattam a zenéiket, meghatározták a zenei fejlődésemet. Nekem azt jelentik nagyjából mint Eric Clapton. És ebben semmi túlzás nincs.” – tette hozzá Heincz Gábor „Biga”.

Az egész estés zenei élmény nemcsak az LGT-dalokról szól, a produkció szegedi zenekarokkal is kiegészül: fellép a Belmondo, a Gypo Circus, a Tha Shudras és a Fool Moon is.

További híreink
Miért olyan népszerűek a TV reklámos játékok?
A kérdés természetesen költői, hiszen mind tudjuk, hogy a TV óriási hatást tud gyakorolni a gyerekek választására. Éppen ezért szülőként nagyon meg kell válogatnunk, hogy...
2019-11-21 16:32:16, Hírek, Fókuszban Bővebben
Megújulhat az újszegedi sportcsarnok
Pályázatot írt ki a Magyar Kézilabda Szövetség tornacsarnokok és tornatermek felújítására, melyre a szegedi önkormányzat is beadja a jelentkezését. A tervek szerint az új...
2019-10-11 04:05:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Az év végén már mozizhatunk a belvárosiban
Februárban kezdte le a munkát a kivitelező a Belvárosi moziban. Jelenleg a felújítás 70 százaléka már kész és így év végére már újra nézőké lehet a mozi. Az épület 900 mi...
2019-10-09 09:22:09, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Hivatali vesztegetés miatt letartóztatták a Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megyei politikusát. A nő 2018 nyarától...
Bővebben >>