. Ma Emma napja van.
Jelmezverseny és meseelőadás a színházban
2019-02-08 20:47:55
Jelmezverseny és meseelőadás a színházban

Jelmezverseny és meseelőadás a színházban

2014 óta rendezi meg a Korábban Érkeztem Alapítvány az „Itt a farsang – áll a bál” című rendezvényét februárban. Ilyenkor a Nemzeti Színházba várják az alapítványhoz kötődő családokat, ahol egy meseelőadást néznek meg, majd jelmezversenyt tartanak.

Rádi Kata, a Korábban érkeztem Alapítvány alapítója elmondta, ennek a napnak az üzenete, hogy minden gyermek egyforma. Mindegy, hogy koraszülött, vagy időben érkezett, ugyan olyan a mosolyuk, ugyan úgy nevetnek. Véleménye szerint a legfontosabb az, hogy integrálják a koraszülött gyerekeket, a koraszülő családokat, hisz úgy lehet egy egészséges társadalom, ha mindenkinek megvan a helye.

Az alapítvány kezdeményezését a kezdetek óta támogatja a színház, az új főigazgató is ügyük mellé állt. Idén a Világszép Nádszálkisasszony c. zenés mesejátékot mutatják be február 15-én, a premier másnapján pedig a Korábban Érkeztem Alapítvány támogatására tartják a rendkívüli, bérletszünetes előadást.

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója elmondta, fontosnak tartják, hogy minél több magyar szerző műve kerüljön színpadra. Így a Szaffi után egy újabb magyar darab, Litvai Nelli Világszép Nádszálkisasszonya kerül be a mesebérletbe. A direktor elmondta, a darab nagyon humoros, szórakoztató, látványos lesz.

A programra érkező gyerekek jelmezeit az előadás után egy a darab szereplőiből álló zsűri értékeli majd. Mindenkiről készül fotó is, ami felkerül a színház honlapjára, sőt mindenki kap ajándékcsomagot is.

Utoljára frissítve: 2019-02-08 20:48:51

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>