. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Jelentős fejlesztések lesznek a hulladékgazdálkodásban Szegeden
2019-01-05 12:48:21
Jelentős fejlesztések lesznek a hulladékgazdálkodásban Szegeden

Jelentős fejlesztések lesznek a hulladékgazdálkodásban Szegeden

A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-nak 230 dolgozója van és 4 milliárdos költségvetéssel gazdálkodik. A cég vezetője, Koltainé Farkas Gabriella szerint sikeres éven vannak túl, bevezették a házhoz menő lomtalanítást és a szelektív hulladékgyűjtést is. Emellett megszüntették a 2017-ben jelentkező számlaelmaradásokat is.

Szeged azon nagyon kevés város közé tartozik, ahol a lakosság időben, törvény szerinti határidőben megkapta a számláját, és nem 3-4 számlát kap egyszerre visszamenőleg. – mondta az igazgató.

2019 a fejlesztések éve lesz a cégnél. Uniós pályázati forrásokból 7,5 milliárd forintot költenek majd el Szegeden és a régióban. Építenek egy új hulladékválogatót és több más beruházás is megkezdődik. A lerakóbővítés mellett még hulladékudvarok és gyűjtőszigetek is épülnek.

Az ügyvezető kiemelte, a finanszírozásban továbbra is problémák vannak. A központosítás során kialakított Nemzeti Kukaholding a szegedi cég által elvégzett munkáért járó pénzeket továbbra is lassan és sokszor nem teljes mértékben fizeti csak ki.

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>