. Ma Gedeon napja van.
Hamarosan megújul a Cső utcai óvoda is
2019-10-05 20:47:18
Hamarosan megújul a Cső utcai óvoda is

Hamarosan megújul a Cső utcai óvoda is

A Botka László polgármester elmondta, ez a hetedik óvoda, amely az elmúlt évek alatt teljesen megújul. A nyolcadikra, a kiskundorozsmai Jerney óvoda felújítására, most írják ki a közbeszerzési pályázatot, így ott is hamarosan elindulhat a munka.

Az 1979-ben átadott épület már megérett a felújításra. A munkálatok során a környezetvédelem és az energiahatékonyság kiemelt szempont, ezért kicserélik a nyílászárókat, a homlokzatot hőszigeteléssel látják el. A lapos tetőt teljesen felújítják, valamint megújulnak a vizesblokkok és a burkolat a közös terekben, a folyosókon és a gazdasági épületrészben. A helyiségeket kifestik, az elektromos hálózatot és az elavult hőközpontot felújítják, korszerű fűtési rendszert építenek ki új radiátorokkal. Az óvodában akadálymentesített bejárat és mosdó is lesz majd. A beruházás 470 millió forintból valósul meg, ennek 50 százaléka uniós támogatás, a másik ötven százalékát pedig az önkormányzat saját forrásból biztosítja.

Botka László külön köszönetet mondott az intézmény közösségének és a szülőknek, mivel amíg zajlanak a munkálatok türelmet és megértést igényel tőlük, hisz nem a megszokott mederben zajlik a munka az óvodában. „Azonban néhány hónap után sokkal szebb, korszerűbb és biztonságosabb környezetbe költöznek vissza a gyerekek” – tette hozzá a polgármester.

Az óvoda vezetője, Vörös Lászlóné elmondta, már nagyon várták a felújítást, hisz mára már elavult a negyven éves épület. Jelenleg 182 gyermek jár az intézménybe, amely így majdnem teljes kapacitással működik. A munkálatok ideje alatt a gyerekek két másik óvodába járnak majd, a nagy gyermeklétszám miatt nem volt megoldható, hogy egy intézménybe költözzenek át a kicsik. Az egyik a Sólyom utcában lévő Rókás óvoda, ahová négy csoport költözött át, a másik pedig a Temesvári körúti tagóvoda, ahol szintén négy csoportot helyeztek el. Most még mindenki szokja az új helyet, a gyerekek egy kicsit meg voltak lepődve, de végül is kirándulásként, kalandként élik meg ezt az időszakot – tette hozzá Vörösné.

Az óvodafejlesztési program első ütemében már korábban elkészült a Tabán utcai, az Építő utcai, a Garam utcai és a Tünde téri óvoda. A program a Kemes utcai és a Klebelsberg-telepi óvoda felújításával folytatódott. A hat óvoda korszerűsítésére több mint 1,5 milliárd forintot fordított az önkormányzat, amelyből 1,125 milliárd volt az uniós támogatás és 410 millió forint a saját forrás. Az óvodafejlesztési program, a Jerney, a Gedói és a Tarjáni óvoda felújításával folytatódik.

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években ...
Bővebben >>