. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Elkészült a szegedi határkikötő
2015-07-23 17:47:05
Elkészült a szegedi határkikötő

Elkészült a szegedi határkikötő

 Jelenleg száz kis és nagy forgalmú határátkelő van Magyarországon, ezek közül tizenhat 2010 óta épült, és a tervek szerint 2020-ig még ötvenet alakítanak ki. Ez segíti a határ menti övezetek gazdaságának élénkítését, lehetőséget ad a vállalkozásoknak, a turizmus, a kereskedelmi forgalom növeléséhez. A közeljövőben három új határátkelő nyílik Magyarország és Szerbia között, ezek közül a legkorábban, még ebben a hónapban Röszke és Horgos között, a régi 5-ös úton.  Fontos cél, hogy a Tisza nemzetközi hajóúttá váljon – hangsúlyozta az államtitkár.


Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, a Szeged belvárosában kialakított folyami határátkelőhely mindenben megfelel a schengeni előírásoknak, és jó körülményeket teremt az ott dolgozóknak is.  A szegedi folyami határátkelőhelyet uniós támogatással alakították ki. A magyar és a szerb oldalon összesen 1,592 millió euróból megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően hasonló átkelő épült a vajdasági Magyarkanizsa központjában, és felújították a szegedi medencés kikötőt is, ahol a teherforgalom ellenőrzése zajlik majd.


Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) vezetője korábban azt közölte, hogy az 1990-es évek elején épült kikötő 2,5 méteres merülésű hajók fogadására is alkalmas. A projekt részeként az Ativizig vásárolt egy, a bejárati csatorna kotrására alkalmas munkagépet, így a létesítmény fenntartása olcsóbb lesz.   A Tisza alsó szakasza egészen Csongrádig folyamatosan használható a teherhajók számára, ezért a meglévő iparvágány és a vízi szállítás összekapcsolásával jelentős logisztikai lehetőségek nyílnak meg a térség számára - mondta az igazgató.

(MTI)

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek,...
Bővebben >>