. Ma Gedeon napja van.
Egy csaló a SZETÁV nevében akar pénzt kicsalni a hiszékeny emberekből
2019-01-20 18:41:46
Egy csaló a SZETÁV nevében akar pénzt kicsalni a hiszékeny emberekből

Egy csaló a SZETÁV nevében akar pénzt kicsalni a hiszékeny emberekből

Kóbor Balázs, a Szegedi Távfűtő Kft. ügyvezető igazgatója a Szeged Televíziónak elmondta, hogy megtették a rendőrségen a feljelentés. Hozzátette, nem ez az első eset, már több ilyen előfordult a héten. A bejelentők szerint egy kifogástalanul öltözött és kifogástalan modorral rendelkező, 30-40 év körüli, fekete hajú, kreol bőrű fiatalember mutatkozik be, mint SZETÁV alkalmazott.

Az igazgató hozzátette, vannak olyan kollégái, akik személyesen keresik fel tartozás esetén az ügyfeleket, azonban ezek a személyek fényképes igazolvánnyal rendelkeznek és a cég munkaruháját viselik.

Kóbor Balázs hangsúlyozta, bárkiben gyanú merül fel, inkább ne fizessen, ezzel is elkerülve a későbbi problémákat.

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Megoldás Mozgalom (MEMO) “Mintatelepülés” címmel indított pályázatot azoknak a leendő polgármestereknek, aki...
Bővebben >>