. Ma Emma napja van.
A Manipulációkkal nyit a szegedi THEALTERT
2015-07-12 21:17:40
A Manipulációkkal nyit a szegedi THEALTERT

A Manipulációkkal nyit a szegedi THEALTERT

A THEALTER nyitó napján, július 17-én lesz látható a fesztivál fő helyszínén, a Régi Zsinagógában a Manipulációk című előadás, amely öt régiós színházi intézmény és fesztivál közös projektje. Az együttműködést 2013-ban a MASZK Egyesület kezdeményezte kifejezetten a 25., jubileumi THEALTER fesztiválra, felkérve Bojan Jablanovec rendezőt, a szlovén Via Negativa színházi csoport vezetőjét a koncepció kidolgozására, illetve a projekt vezetésére.

 

2014-ben kezdődtek meg az előkészületek, az együttműködéshez csatlakozott két határon túli magyar színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, valamint az újvidéki INFANT fesztivál. A tényleges alkotófolyamat 2015 januárjában indult, a produkciót 2015. május 23-án Temesváron láthatta először a közönség, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház TESZT fesztiváljának nyitó előadásaként. Júniusban az újvidéki INFANT fesztiválon aratott sikert a produkció, amely a szegedi bemutató után szeptemberben a ljubljanai EX PONTO fesztiválon, novemberben pedig a szabadkai Desiré fesztiválon vendégszerepel. A MASZK Egyesületet, mint hazai partnert Formanek Csaba, Levko Esztella és Szorcsik Kriszta képviseli, a Csiky Gergely Állami Magyar Színházat Magyari Etelka és Mátyás Zsolt, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházat pedig Kucsov Borisz és Mészáros Gábor.

 

Az egyesület és a fesztivál történetének ez az egyik legjelentősebb, legnagyobb volumenű vállalkozása – ezért is tartják fontosnak a szervezők, hogy az alkotói folyamat állomásait kisfilmekben is megörökítsék. A projekt fontos célja az is, hogy megerősítse a térség színházi fesztiváljai közötti kapcsolati hálót.

 

 Rögtön a nyitó napon, jövő pénteken játsszák Urbán András sok vitát kiváltott Bánk bán-produkcióját a kisszínházban és a színművészetisek vizsgaelőadását, az Athéni Timont Újszegeden.

 

A magyarországi független színházi előadások közül többek között látható lesz a Forte Társulat – Szkéné Színház Horváth Csaba rendezésében készült Dosztojevszkij-adaptációja, Bűn és bűnhődés címmel. Első alkalommal lesz látható a fővároson kívül Pintér Béla és Társulata Bárkibármikor című új produkciója, valamint itt lesz a Kultúrbrigád-Átrium Film Színház: Igenis, miniszterelnök úr! című előadása, amelyet 50. alkalommal játszanak el a színészek, köztük Alföldi Róbert és a szegedi Hevér Gábor. Bemutatkozik a Közmunka Színház is, Messécske a Csodatévőről című előadásuk a Kisszínházban lesz látható. Visszatér a KIMI Rokka csoportja, ezúttal a Nyáry Krisztián írásaiból készült Így szerettük Őket! című előadásukat mutatják be.

 

A táncszínházi vonalat képviselik a SÍN produkciói: Molnár Csaba Dekameron című izgalmas összművészeti projektje és Fülöp László „there’s an elephant in every room” című előadása, amely elnyerte a 2014-es év legkiemelkedőbb hazai kortárs táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat.

 

Szegedi produkciókban sem lesz hiány: az idén ugyancsak 25 éves Metanoia Artopédia Én tökéletes vagyok című alkotása a premiert követően még két alkalommal lesz látható a Grand Caféban. Az Aranygyapjú Társulat pedig az Ének Szent György vitézről című zenés bábelőadással két alkalommal is elkápráztatja a gyerekeket. Szegeden is látható lesz két alkalommal a Bandart Productions: You-Topia című előadása. A Parastudio – Paraliturgikus és Rituálpedagógiai Egyesület színházpedagógiai munkacsoportja Liszkai Tamás vezetésével, egy workshop keretében készíti el Az állhatatos herceg – Helyzetgyakorlat egy témára Calderon nyomán című előadását a THEALTER fesztiválon.

 

A tervek szerint színes, ingyenes kísérőprogramokban az idén sem lesz hiány, az egész estés színházi előadások mellett zenei programot is kínálnak majd: Szemző Tibor formációja mellett bemutatkozik a Macskák Esernyővel, a Keddek, a szegedi Vacsora Zsuzsival, és visszatér Szegedre David Yengibarjan is. A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata a Klauzál téren szórakoztatja a nagyérdeműt a Szabadság határok nélkül című utcaszínházi előadással.

 

A szakmai programok részeként Jászay Tamás és Proics Lilla vezetésével naponta összeül a kritikus szekció. Idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja, lesz THEALTER Rádió, naponta frissülő THEALTER-blog, valamint a tavaly nagy sikerrel bemutatkozó blog jr, és mozgóképes tudósításokat is terveznek, valamint folytatódik a THEALTER Híradó sorozata.

 

A THEALTER plakátját idén is a Vajdaságból elszármazott Baráth Ferenc grafikusművész tervezte. A programsorozat fő helyszíne ebben az évben is a Régi Zsinagóga és a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza lesz, de a város számos pontján találkozhatnak a fesztivál programjaival a szegediek és a Dél-Alföld központjába látogatók.

 

Utoljára frissítve: 2015-07-12 21:19:22

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
Bővebben >>