. Ma Gedeon napja van.
A hét végén országos nagybúcsú lesz Szegeden
2015-07-29 14:27:08
A hét végén országos nagybúcsú lesz Szegeden

A hét végén országos nagybúcsú lesz Szegeden

A több mint félezer éve épült alsóvárosi ferences templom és kolostor az elmúlt évszázadokban Dél-Magyarország missziós központjává emelkedett, kultusza a 17. században már virágzott. A törökdúlás után módosult a szerepe, amikor a szegedi parasztság ötvennél is több alföldi, vajdasági és bánsági falut népesített be – így Havas Boldogasszony napja a 18. századtól kezdve a hazatérés ünnepe is. A hagyomány szerint 1550 körül kezdték tisztelni a ma is a főoltáron látható Szögedi Segítő Mária kegyképét. A törökök elől a templom közelében lévő Csöpörke-tóba rejtették el. Egy török katona találta meg és átadta a ferenceseknek. Számos csodát és gyógyulást tulajdonítanak a Szögedi Segítő közbenjárásának mind a mai napig. A sok programot kínáló búcsú minden évben nagy számban vonz visszatérő látogatókat és új érdeklődőket az ország minden tájáról, sőt a határokon túlról is. Az idei rendezvény ifjúsági szentmisével kezdődik szombaton délután fél 4-kor, este 6-kor római katolikus szentmise lesz, este 8-kor pedig görög katolikus liturgiát celebrál Szaplonczay Miklós esperes. Ezt követően keresztút és szentségimádás lesz a kolostorkertben, majd éjfélkor szentmisét tartanak az elhunytakért. Vasárnap reggel 6 órakor ünnepi zsolozsmával kezdődik a program.  Reggel 7 órától az édesanyákért és édesapákért tartanak szentmisét, ezt követően 9 órakor szabadtéri szentmise lesz a templom előtti téren a családokért és a „szögedi nemzetért”, amelynek főcelebránsa Székely János püspök. A szentmisét ünnepi körmenet követi. Délután fél 3-tól a betegek gyógyulásáért imádkoznak, majd a betegekért, idősekért és ápolóikért mutatnak be szentmisét. Az ünnepet a 18 órai hálaadó szentmise zárja. A búcsú napjaiban tárlatvezetéssel egybekötött kolostori séta keretében az idelátogatók megtekinthetik a kolostor egyes részeit is: a gyógynövényes kertet, a kőtárat, a kerengőt, a szerzetesi ebédlőt és az alsóvárosi ferences szerzetesek közel hatszáz éves történetét bemutató kiállítást. A Mátyás téren mindkét napon kegytárgyárusok, népi és iparművészek várják a zarándokokat és érdeklődőket.

További híreink
Könnyed otthoni elfoglaltság
Manapság meglehetősen nehéz elmenni valahova, ha egy kis szórakozásra vágyunk. Éppen ezért miért ne tehetnénk meg, hogy egy különleges dolgot készítünk, ami feldobja a ha...
2020-04-15 12:57:06, Hírek, Kreatív hobbi Bővebben
Az egész világon elérhetővé válik a Windows 10
Szerdától elérhetővé válik a Windows 10 operációs rendszer a világ 190 országában, a Windows 7 és 8.1 operációs rendszert használó eszközökre ingyenes frissítésként érkez...
2015-07-29 14:19:35, Hírek, Kreatív hobbi Bővebben
Orvosavatón kérte meg barátnője kezét a fiatal szegedi orvos
Ilyet még nem láttál!
2015-07-10 17:30:42, Hírek, Kreatív hobbi Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>