. Ma Bertalan napja van.
A Bajnokok Ligája négy közé jutás a Mol-Pick Szeged célja
2019-07-21 22:02:51
A Bajnokok Ligája négy közé jutás a Mol-Pick Szeged célja

A Bajnokok Ligája négy közé jutás a Mol-Pick Szeged célja

Juan Carlos Pastor vezetőedző úgy fogalmazott, nagyon fontos szezon előtt áll a Mol-Pick Szeged, komolyak az elvárások, de a csapat kiegyensúlyozottabb mint tavaly volt.

A szakember szerint nem szabad változtatni a filozófián, mindig a következő meccsre kell készülniük. Magas szinten kell majd kézilabdázni ebben az idényben, legalább olyanon, amilyet áprilisig hozni tudott tavaly csapat. Hozzátette: fejlődni kell a játékban, mert az ellenfelek is erősebbek lettek.

A spanyol tréner a célokról elmondta, szeretnék megnyerni a bajnokságot vagy kupát vagy mindkettőt. Eddig is rengeteget dolgoztak azért, hogy eljussanak a final fourig, van még hét-nyolc csapat, amelynek ugyanez a célja, de csak négyen lesznek ott közülük.

Juan Carlos Pastor sokat vár az új érkezőktől, és biztos benne, ki fogják egészíteni a csapatot.

A csapatkapitány, Jonas Källman szerint az előző szezonban sok meccsen nagyszerűen játszott a csapat, de a végjátékban nem hozta azt a szintet, amit kellett volna. A svéd játékos úgy fogalmazott, éheseknek kell lenni az első mérkőzéstől az utolsóig, nemcsak a Bajnokok Ligájában, hanem a magyar bajnoki mérkőzéseken is.

Az olimpiai ezüstérmes balszélső nagyon büszke arra, hogy még egy éven át erősítheti a Mol-Pick Szegedet, és igyekszik a tőle telhető legtöbbet megtenni a csapatért.

A MOL-Pick Szeged négy új játékost szerződtetett.

A szerb válogatott jobbszélsője, Bogdan Radivojevics - aki a Rhein-Neckar Löwenből érkezett - biztos abban, hogy be fog illeszkedni, és segíteni tudja a csapatot. A Flensburg színeiben BL-győztes játékos reméli, a Szegeddel is a legjobb négy közé jutnak, ahol már nincs igazi esélyes, bárki megszerezheti a trófeát.

A horvát válogatott jobbátlövő, Luka Stepancic a Paris Saint-Germainből igazolt a Tisza-parti városba. Számára a legfontosabb az volt, hogy olyan csapatba kerüljön, ahol lehetősége van a fejlődésre. Szegeden nagyok az elvárások, évről-évre magasabb és magasabb szinten tud játszani a csapat - mondta.

Mikler Roland kapus a Telekom Veszprémből tér vissza Szegedre, ahol 2010 és 2014 között már játszott. Szerinte öt évvel ezelőtt eligazolásakor nem képviselt olyan szintet a Szeged mint jelenleg. A csapat eljutott a világelitbe, már csak egy pici lépés hiányzik, hogy elérhesse az álmát, a final fourba jutást. A kapus biztos abban, hogy a csapat a most induló idényben igazán nagyot tud alkotni, ehhez sokat kell dolgozni, minden egyes mérkőzést meg kell nyerni.

A negyedik igazolás ifj. Rosta Miklós. A Tatabányáról érkező beállós a junior kézilabda válogatottban a világbajnokságon játszik, így nem vett részt a sajtótájékoztatón.

Juhász Levente cégvezető a felkészülési programról elmondta, a csapat hétfőn és kedden bemutatkozó edzéseket tart Szegeden, majd a szlovéniai Roglába megy edzőtáborozni. Augusztus 7-én és 10-én hazai mérkőzéseket játszanak, majd a hónap közepén Horvátországban, a hónap végén pedig Strasbourg szerepelnek egy tornán.

További híreink
Megnyitották a versenyt, szerdán reggel rajt
A kedd esti ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság.
2019-08-21 10:14:47, Hírek, Sport Bővebben
Megvan a rangadók időpontja, decemberben és áprilisban csap össze a Szeged és a Veszprém
Decemberben és áprilisban lesznek a Veszprém-Szeged rangadók a férfi kézilabda NB I új idényében, amelynek sorsolását kedden rendezték.
2019-07-10 13:22:30, Hírek, Sport Bővebben
Szabadkártyát kapott a Szeged a Bajnokok Ligájában
A férfiak mezőnyében a MOL-Pick Szeged, a nőknél pedig a Ferencváros szabadkártyát kapott a kézilabda Bajnokok Ligája következő idényére.
2019-06-21 19:49:02, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A KSH 94 termék árát vizsgálta meg, ezek ára az elmúlt egy év alatt összességében 4 százalékkal emelkedett. A ...
Bővebben >>